Csavargó család

Az Almeida család Budapesten

2019-07-24

Amikor dialízisre kerültem, én is attól tartottam, vége az eddigi csavargó életformának. Imádok utazni, rengeteget jöttünk-mentünk a feleségemmel, nem akartam feladni.

Csavargó család

 

(A Vesevilág következő számában olvashatják majd KÉ teljes interjúját a világjáró vesebeteggel)

Filipe Almeidával a Rókus kórházban, a Diaverum dialízisállomásán beszélgettem. Ami elsőre feltűnt, az a személyiségéből áradó kedvesség és nyugalmas boldogság – ezt semmilyen fotó vagy videó nem tudja visszaadni, úgy gondolom, talán ez az, amit „aurának” neveznek. Ha nem látnám a gépre kötve, azt hinném, nála egészségesebb ember nem is létezhet. A lelke egészen biztosan az… Semmi jele a krónikus betegekre gyakran oly jellemző fáradt beletörődésnek, egykedvűségnek, ő derűs türelemmel várja, hogy véget érjen az életbentartó kezelés, és kezdődhessen a mai kaland, az első budapesti nap.

 

 

Sok mindent leírt magáról a honlapjukon, lehetett tudni az otthoni körülményeikről, reklám-marketing tanulmányairól, lisszaboni idegenvezetői munkásságáról és vállalkozásáról; csakhogy mindez a múlté. Jelenleg az egész család főállásban világutazó. Az alaptőkét saját vagyonkájuk szolgáltatta, mindenüket eladták indulás előtt. Lakást, céget, amijük csak volt.

Az utazásuk minden helyszínéről színesen beszámoló blogot felesége, Catarina kezeli elsősorban, de Filipe is egyre jobban beletanul a webszerkesztés rejtelmeibe. Minden helyszínről részletesen beszámolnak, a városokról, a szállodákról, éttermekről, ahol megfordulnak, kezelőcentrumokról külön-külön. Ez bizonyára nagy segítség az utazni vágyó dializáltak számára, mert Filipe feltérképezi számukra a valószínű célpontok egy részét. Nyilván a többi dialízis szolgáltatónak is van hasonlóak kiterjedt hálózata, őt elejétől fogva a Diaverumnál kezelik. Sajnálkoztam, hogy csak az Európában kevéssé beszélt portugál nyelven olvasható az „All Aboard Family” (egész család a fedélzeten) blog, és ki is csikartam egy halvány ígéretet az angol fordításra…

- Nagy merészségnek tűnik, hogy akkor döntöttek egy ekkora lépés mellett, amikor épp kisbabájuk született, és még a dialízis is újonnan jött nehézség volt.

- Amikor dialízisre kerültem, én is attól tartottam, vége az eddigi csavargó életformának. Imádok utazni, rengeteget jöttünk-mentünk a feleségemmel, nem akartam feladni. Először Szicíliába merészkedtünk el dr. Mucaria klinikájára, ott találkoztam más, szintén nyaraló betegekkel. Világossá vált számomra, hogy ez igenis lehetséges, és a fejünkbe vettük ennek a világkörüli útnak a tervét. Be akarom bizonyítani betegtársaimnak, hogy utazhatnak, ha szeretnének. A gyerek pedig nem akadály, sőt! Boldogok vagyunk, hogy velünk van, ráérünk foglalkozni vele, és nem holt fáradtan esünk haza a munkából nap mint nap. Hiszünk benne, hogy tartalmasabb gyermekkora van, mint sokaknak.

- Meddig folytatják a világjárást? Van erre is elképzelés?

 

  

 

- A mostani úti terv egy évre készült, de semmilyen távlati terv nincs egyelőre. Nyitottak vagyunk, vágyunk az újdonságokra és boldogan, lelkesen osztjuk meg a tapasztalatainkat a többiekkel, különös tekintettel a vesebetegekre. Ne higgye senki, hogy a betegséggel bezárul körülötte a világ! Csak szándék és szervezés kérdése.

- Mennyi időnként kell visszatérnie Lisszabonba felülvizsgálatra?

- Eleinte havonta kellett mennem, most kaptam az első hosszabb szabadságot, ez három hónapos, így több országot tudunk egyvégtében felkeresni. Innen Bukarestbe utazunk, utána Berlin következik.

Kíváncsi voltam, vajon végigkóstolják-e az országok, tájegységek helyi specialitásait.

- Természetesen! Úgy lehet egy népet legjobban megismerni. Ha együtt eszünk az emberekkel, nem baj, ha akár egy szót sem értünk egymás nyelvéből, az akkor is összeköt, az ételek mindenhol nagyon jellemzőek és érdekesek. Az este érkeztünk, a magyar konyhát még nem sikerült megismernem. Alig várom, hogy sorra kerüljön!

 

2019. július 24.

Kocsán Éva