Amennyiben szeretné munkánkat pénzadománnyal támogatni, kérjük, azt erre a bankszámlaszámra utalja:

OTP Bank 11703006-20044473



Látogatás a szicíliai Trapaniban

Kedvezményes üdülési lehetőségek Szicíliában

2018-08-04

A szicíliai Trapani tartomány Mucaria dialízis centrumok kedvező feltételekkel kínálnak üdülési lehetőséget hemodializált betegek részére. A látogatással személyesen győződtünk meg, hogy a körülmények megfelnek-e az ajánlatban megfogalmazottaknak.

A szicíliai Trapani közelében működő Mucaria dialízis centrum az elmúlt évben megkeresett minket azzal, hogy igen jó feltételek mellett tudnak magyar betegek részére üdülési lehetőséget biztosítani. Egyben meghívtak egy rövid látogatásra, hogy személyesen győződjünk meg a dialízis és az ahhoz kapcsolódó szállás-szolgáltatásokról, valamint a környék turisztikai látványosságairól. Egyéb elfoglaltságok és a közvetlen repülőgépjárat hiányában a meghívásnak csak 2018. májusában tudtunk eleget tenni. Előttünk már két család felderítette a terepet, így nagyjából tisztában voltunk azzal, mire is számíthatunk. A két család beszámolója a Vesevilág 2017/2, illetve a 2018/1 számában olvasható.

 

A Ryanair légitársaság a Pozsony - Trapani közvetlen járatát megszüntette, de ez évtől járatot üzemeltet Budapest és Palermó között hetente két alkalommal, szerdán és vasárnap. A Ryanair fapados társaság, ennek megfelelően a repülőjegy árak igen változatosak lehetnek attól függően, hogy mikor foglalunk helyett, és milyen szolgáltatásokat akarunk igénybe venni. A repülőjegy alapból csak az utas és egy kis csomag felvitelét biztosítja, a géphez jutás a repülőtereken gyalogos vagy körülményesebb a szokásoshoz képest. A nagyobb csomag feladásáért, az ülőhely biztosításáért, az gépen történő étkezésért, italért külön fizetni kell, de mindent összevetve is valamivel olcsóbban lehet eljutni a célhoz a hagyományos társaságokhoz képest. A palermói repülőtérről közvetlen buszjárattal, vagy taxival juthatunk el Trapaniba (kb. 100 km), ez előre megszervezhető. Ha több család utazik, ezt célszerű együtt megtenni, így osztódnak a költségek.

 

A helyszínen a magyarul és olaszul tökéletesen beszélő Molnár Andrea segített a kalauzolásban és a helyiekkel történő kapcsolattartásban. Nemcsak számunkra, hanem minden magyar nyaraló számára jelen van a megérkezéskor és minden olyan alkalommal, amikor dialízis történik, vagy valamilyen közös programot szerveznek. Fantasztikusan szívén viseli a magyar vendégek segítését, minden kérést és esetleges gondot azonnal igyekszik orvosolni.

 

A Dialysis Mucaria jelenleg két helyen üzemeltet centrumot, Valdericében és Alcamoban, de megvalósulás alatt áll egy harmadik Favignana szigetén. Két apartman házat üzemeltetnek, egyet Trapaniban, egyet pedig Valdericében. Az utóbbi a dialízis centrum közelében van, gyalog két perc alatt át lehet sétálni. Az apartmanok tágasak, mindennel jól felszereltek. Amennyiben a Mucaria apartmanok betelnek, a város egyéb pontjain biztosítanak hasonló színvonalú szállásokat.

 

Az ellátást mindenkinek saját magának kell megoldania. Tapasztalatunk szerint hasonló összegekből lehet kijönni, mint Magyarországon, ez igaz az otthoni és az éttermi étkezésekre is. Nagyon olcsón lehet reggelizni például a mindenütt megtalálható bárokban. Az utóbbi időben tapasztalt forintgyengülés sajnos kissé módosítja ezt az állítást.

 

A dialízis centrumok jól felszereltek, modern gépekkel és a legkorszerűbb eszközökkel. Udvarias, jól képzett személyzet gondoskodik róla, hogy a beteg a dialízis alatt jól érezze magát. Meglepő volt, hogy a hazaihoz képest nagyobb létszámmal dolgoznak, s az ápolok többnyire férfiak, akik folyamatosan tartják a kapcsolatot a betegekkel. Az eltérő nyelvek a tapasztalataink szerint nem okoznak gondot, mindig megtalálják a módot, hogy megértsék egymást. A kezelés ágyakon történik, amelyek kényelmesek, s a kezelt kényelmi igényeinek megfelelően állíthatók. Minden ágyhoz külön tv tartozik, így a terem nagy létszáma ellenére sem zavarják a dializáltak egymást, pihenni is lehet. A vendégekkel foglalkozó alkalmazottak ezen az oldalon ismerhetők meg: https://www.dialisimucaria.it/hu/

 

A kezelésre a szállástól a centrumba a Dialisi Mucaria szállítja a betegeket kisbuszokkal vagy kis személyautókkal kényelmesen, gyorsan és rövid idő alatt. A kis személyautókra az igen szűk trapani utcák miatt is szükség van. Ha van szabad hely, ezek a kocsik elviszik a betegeket akkor is, ha nem kezelésre, hanem például Valdericéből Trapaniba szeretnének eljutni.

 

Arra is kíváncsiak voltunk, hogy hogyan tudja mindezt a dialízis állomások tulajdonosa dr. Filippo Mucaria megvalósítani. Az elmondása alapján kibontakozott a vállalkozásának háttere. Egy dialízis finanszírozási összege kb. négyszerese annak, amit a magyar rendszer fizet egy kezelésért. A betegeket szállítását külön finanszírozzák, a hazaihoz képest lényegesen magasabb kilóméterdíjért. A tényleges költség és a dialízis, szállítás térítési díjai közötti különbséget használják fel a vendégek szállásolására, így gazdálkodják ki azt. Ebből eredően minél hosszabb időt tölt el egy beteg dialízissel, annál nagyobb lesz ez a különbség, annál nagyobb kedvezményeket tudnak adni. Tapasztalatunk szerint a centrumok gazdálkodása igen takarékos, de a betegek megkapnak mindent, hogy jól érezhessék magukat. Látogatásunkkor legalább öt-hat nemzet betegei lehettek a centrumban, valóságos nemzetközi kavalkádot alkotva. Mindezt a tartományi kormányzat támogatja, hiszen növeli a turizmust, az ott eltöltött idő alatt a betegek is pénzt költenek ellátásukra, szórakozásukra, utazásaikra.

 

A tengerparti Trapani és a hegytetőn fekvő Valderice csodás helyek, de a közeli környék is számtalan látnivalót rejteget. Az ott eltöltött szűk hét nem volt alkalmas arra, hogy a kicsit távolabbi helyeket is megtekinthessük, de amit láttunk, az is elég csábító lehet bárki számára egy vagy több hetes pihenésre, kikapcsolódásra. Maga a dialízis centrum is szervez buszos kirándulásokat idegenvezetéssel, amelyek árban igen kedvezőek, érdemes igénybe venni. Bízom benne, hogy a képeket látva, a beszámolóinkat olvasva sokan kedvet kapnak egy kis kikapcsolódásra.

 

 

 

 

 

 

Ádám Aurél