Megtartotta ünnepi közgyűlését a VORSZ
2017-05-11
A VORSZ 30 éves működésének ünneplése jegyében került sor a szervezet szokásos éves közgyűlésére. Az elmúlt évi beszámolók, a 2017. évi tervek elfogadása mellett még két téma került napirendre, ami a művese-kezelt emberek életében komoly gondot okoz: a nővérhiány és a betegszállítás.
A VORSZ 30 éves működésének ünneplése jegyében került sor a szervezet szokásos éves közgyűlésére. Az elmúlt évi beszámolók, a 2017. évi tervek elfogadása mellett még két téma került napirendre, ami a művese-kezelt emberek életében komoly gondot okoz: a nővérhiány és a betegszállítás.
A közgyűlés résztvevői | Ádám Aurél elnök | Horn Péter B. Braun vezérigazgató |
Ismert, hogy az egészségügy területén 2016-ban jelentős bérrendezésre került sor, amihez az intézmények a költségvetésből megkapták a szükséges forrásokat, kivéve a nem államiak. Az életmentő művese-kezelések több mint 90 százalékát biztosító nem állami szolgáltatók költségvetési finanszírozása 2007-óta nem változott a növekvő beteglétszám ellenére sem. És ebből, az Európában talán legrosszabbul térített költségből kellett az itt dolgozó nővérek bérét versenyképes szintre emelni. Ez sajnos sem az állami, sem a magánszektorban nem állította meg az elvándorlást. Sajnos már vannak centrumok, ahol a nővérek hiánya miatt nem tudnak több beteget ellátni.
Évek óta gondot okoz a vesebbetegek művese centrumokba szállítása. A betegszállítók az elégtelen finanszírozásra hivatkozva igyekeznek egy kocsiban minél több beteget bezsúfolni, a legrövidebb út helyett körfuvarokat kialakítani, ami a betegek számára gyakran több órás felesleges kocsikázást is jelent. Gyakoriak a késések, a betegszállításra történő hosszú várakozások, ami a művese centrumok napirendjét is borítja. Az Országos Betegszállító Szolgálat Egyesülés minden erőfeszítésünk ellenére sem bizonyult partnernek még egy találkozó erejéig sem.
Mihályi Győző | Szitás Barbara és Bór Viktor | Korinthus Katalin | Bőszéné Székelyhidi Csailla |
A rutinszerű beszámolók elfogadása és a gondok megbeszélése után került sor a Szövetség 30 éves létének megünneplésére. Először Szitás Barbara, Bór Viktor és Mihályi Győző színészcsapat adott elő egy egyveleget versek, próza, kabaré és énekszámok váltogatásával, nagy sikerrel. Ezt követően meglepetésként a szervezet alapítójától, első elnökétől, Ádám Edittől (1948-1992) hallhattuk a megható történetet a megalakulás bonyodalmairól, szépségeiről. A szolgáltatók közül Horn Péter a B. Braun vezérigazgatója volt jelen, aki rövid beszédében arról a 28 évről beszélt, amiben cége és a VORSZ közösen tett a betegekért. Befejezésként önkéntes munkájuk elismeréseként Korinthus Katalin Miskolcról és Bőszéné Székelyhidi Csilla Csilla Pécsről vehették át a Vesebetegekért Ádám Edit Emlékérem-et, a Szövetség kitüntetését, majd az egyesületi elnökök és segítőtársaik vehették át az évforduló alkalmábók készített emléklapokat. A megemlékezés végén a Szamos Marcipán Kft. által adományozott tortákat fogyasztották el a résztvevők.
Ádám Aurél